Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Vilamosmérnöki és Informatikai Kar

A verseny két fordulóból áll. Az első fordulóban a pályaművet elektronikusan kell beadni. A zsűri értékelése alapján továbbjutott pályázatokat a második fordulóban személyesen kell prezentálni a döntő helyszínén (Budapest), vagy online közvetítve.

Nevezéskor minden esetben meg kell adni az alábbi adatokat:

  • a pályázati kategória*,
  • a pályázó csapat (választott) neve,
  • a csapattagok neve és osztálya,
  • az iskola neve,
  • a felkészítő tanár neve,
  • a felkészítő tanár e-mail címe,
  • egy csapattag e-mail címe.

* A verseny két kategóriában kerül megrendezésre korcsoportok szerint:

  • I. kategória: 9-10. évfolyamos tanulók csapata
  • II. kategória: 11-13. évfolyamos tanulók csapata

A kategóriát a legmagasabb osztályú csapattag alapján kell kiválasztani!

A versenyre benevező csapatok elfogadják az alábbi szabályokat:

  • a nevezéskor rögzítésre került adatok a verseny során csak előzetes egyeztetés (kapcsolat) után változtathatók meg,
  • egy csapatnévvel – mindkét kategóriát tekintve – csak egy pályázatot lehet benyújtani,
  • a csapat vállalja, hogy az első fordulóból tovább jutva részt vesz a döntőben,
  • a BME és a BZA jogosult különböző honlapjain nyilvánosan megjeleníteni a pályaműveket.

Nevezés

A pályamű tartalmi és formai követelményei

  • Az első fordulóban a benevezett csapatoknak prezentációt (ppt, prezi), vagy saját gyártású filmet (videó, animáció) kell készíteniük a fizika/matematika bármilyen alkalmazási területéről, pl. tudományos-műszaki, mérnöki, művészeti, illetve bármely mindennapi gyakorlati témában. 
  • A pályaműhöz külön dokumentumban (Word vagy pdf) magyarázó szöveget is be kell nyújtani.
  • A pályaműben felhasznált nem saját készítésű videók, filmek vagy animációk nem haladhatják meg egyenként a 30 másodpercet és összességükben a 2 percet, továbbá forrásukat fel kell tüntetni.
  • Prezentáció (ppt, prezi) esetén az első dián, film (animáció) esetén az indító képen, valamint mindkét esetben a magyarázó szöveg (Word vagy pdf) elején fel kell tüntetni a regisztrációkor megadott adatokat (pályázati kategória, a pályázó csapat neve, a csapattagok neve és osztálya, iskola neve, a felkészítő tanár neve)! A nevezéskor rögzítésre került adatok csak előzetes egyeztetés (kapcsolat) után változtathatók meg!
  • A benyújtandó pályaművek terjedelme:
    • prezentáció (ppt, prezi) esetén: a prezentáció terjedelme maximum 15 dia lehet és a hozzá tartozó magyarázó szövegé maximum 6000 leütés (szóközzel együtt)
    • film vagy animáció esetén: a film vagy animáció hossza maximum 5 perc lehet és a hozzá tartozó magyarázó szövegé maximum 6000 leütés (szóközzel együtt)
  • A szakmai zsűri a bírálat során előnyben részesíti a saját készítésű kísérletek, modellek bemutatását.

Bírálati szempontok

A fentieknek megfelelő pályaműveket szakmai zsűri bírálja el. A bírálati szempontok az alábbiak:

  1. A pályamű ötletessége, újszerűsége (0-10 pont) – mennyire ötletes, újszerű a témaválasztás a fizikai/matematikai törvényszerűségek bemutatása szempontjából, és mennyire érdekesen tud a pályamű a jelenségek fizikai alapjaira rámutatni.
  2. A pályamű szakmaisága (0-10 pont) – mennyire pontos a jelenség leírása (modellezése), mennyire felel meg a pályamű a fizika/matematika tudomány szakmai követelményeinek, illetve az általános tudományos igényességnek (áltudományok kiszűrése is itt történik).
  3. A pályamű felépítése (0-10 pont) – mennyire lényegre törő és érthető az összeállítás, mennyire logikus az anyag felépítése.
  4. A pályamű tetszetőssége, igényessége (0-10 pont) – mennyire igényes, kidolgozott a pályamű, mennyire ötletesek, érthetők és látványosak a pályaműben szereplő illusztrációk (de nem a számítástechnikai vagy informatikai tudást mérjük!).
  5. Továbbjutásra javasolt pályamű (5 pont) – minden bíráló megjelölhet kategóriánként maximum 6 pályaművet, amelyet döntőbe jutásra javasol, ez az érintett csapatok esetében 5 plusz pontot jelent.
  6. Valamennyi fenti bírálati szempont keretében a bírálók előnyben részesítik (azaz magasabb pontszámmal illetik) azokat a pályaműveket, amelyek a versenyzők által elvégzett kísérletről történő képes vagy filmes beszámolót is tartalmaznak, különösen, ha a kísérlet saját készítésű eszközökkel történt, illetve egyedi/saját ötleten alapult.
  7. A döntőbe (azaz a 2. fordulóba) a zsűri döntésének megfelelően kategóriánként a legmagasabb pontszámot elért 6-8 pályamű kerül be.

Pályaművek előkészítése a döntőre

  • A csapatoknak az első fordulóba benyújtott pályaműveiket kell bemutatniuk a döntőben, de lehetőségük van, sőt javasolt az első fordulóba benyújtott pályaművek kiegészítése, javítása, természetesen az eredeti téma keretein belül.
  • A csapatok pályaművük előadása során a helyszínen kísérleteket is bemutathatnak (a zsűri ezt kifejezetten támogatja), de a (budapesti) személyes megjelenés esetén kérjük ezeket előre jelezni (kapcsolat) a technikai feltételek egyeztetése céljából.

Pályaművek bemutatása

A csapatok a pályaművüket a zsűri és a többi döntős csapat előtt mutatják be az alábbiak szerint:

  • a csapatoknak maximum 10 percben kell az előadásukat megtartaniuk, amibe beletartozik a helyszínen végzett kísérlet bemutatása is
  • film (animáció) típusú pályamű esetén a vetítéséhez hozzá tartozik a szóbeli magyarázat is, de a teljes bemutató ebben az esetben sem haladhatja meg a 10 percet
  • az előadás történhet a döntő helyszínén (Budapest, BME Campus) vagy online közvetítve a középiskolából. Utóbbi esetben a közvetítés technikai részleteit előzetesen egyeztetjük.

Bírálat a döntőn

A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el az első fordulóban ismertetett szempontok alapján:

  • A pályamű ötletessége, újszerűsége (0-10 pont)
  • A pályamű szakmaisága (0-10 pont)
  • A pályamű felépítése (0-10 pont)
  • A pályamű tetszetőssége, igényessége (0-10 pont)
  • Valamennyi fenti bírálati szempont keretében a bírálók előnyben részesítik (azaz magasabb pontszámmal illetik) azokat a pályaműveket, amelyek a versenyzők által elvégzett kísérletről történő képes vagy filmes beszámolót is tartalmaznak, különösen, ha a kísérlet saját készítésű eszközökkel történt, illetve egyedi/saját ötleten alapult.

Eredményhirdetés

  • A zsűri a döntőt követően a helyszínen eredményhirdetést tart, de a Fődíj nyertese és kategóriánként az I-III. helyezések érintettjei a pontos sorrendet csak a Díjátadáson tudják meg.
  • Az eredményeket és a díjazott pályaművek elektronikus változatait a verseny.eit.bme.hu weboldalon megjelentetjük.
  • A Fizika mindenkinek és a Matematika mindenkinek versenyek záró eseménye egy közös rendezvény, amelyen megtörténik a Fődíjak és az I-III. helyezések végső eredményhirdetése és a díjak átadása, valamint a Matematika mindenkinek és a Fizika mindenkinek versenyek együttes eredményei alapján – a „Legeredményesebb felkészítő tanár” és a „Legsikeresebb iskola” elismerések átadása.
    A díjátadás pontos időpontjáról és részletes programjáról a döntők (2. fordulók) során adunk tájékoztatást, továbbá az érintetteknek e-mailben külön értesítést küldünk.
Close Menu